A közelmúltban egy érdekes kérdés érkezett, amelynek tanulságai megosztásra érdemesek.

Történt, hogy az egészségbiztosítási ellátásokat elbíráló kormányhivatali főosztály egy CSED igény kapcsán az adóhatósághoz fordult. Az érintett hölgy egyéni vállalkozói jogviszonyára tekintettel a csecsemőgondozási díjat, de ezt megelőzően 2022. augusztus 31-ig megelőzően kisadózó volt, miközben egy kft. (amelynek tulajdonosa) ügyvezetését is ellátta ingyenes megbízási jogviszonyban.

Az egészségbiztosítás megállapítása szerint ez azt jelenti, hogy az érintettnek ebben az időszakban társas vállalkozóként állt fenn a biztosítási kötelezettsége a Tbj. 4. § 21.5. ponja értelmében, így kisadózóként nem terjedt ki rá a biztosítás. (A Kiva. (2012. évi CXLVII. törvény 2022. augusztus 31-ig hatályos előírásai értelmébe az a kisadózó, aki egyben társas vállalkozó is, nem főfoglalkozásúnak minősült.)

Az ügy kapcsán az adóhatóság jogkövetési vizsgálatot folytatott le a társaságnál és jegyzőkönyvben rögzítette, hogy ez említett személy ügyvezetői státuszára tekintettel társas vállalkozónak minősült, és így nem főállású (nem biztosított) kisadózónak tekintendő és ennek megfelelően önellenőrzésre szólította fel a társaságot a 2019. januártól és 2022. augusztusig terjedő időszakot illetően.

A társaság kérdése arra vonatkozott, hogy megoldást jelenthet-e a vázolt helyzetben, ha a kft. részmunkaidős munkaviszonyban foglalkoztatja a jelzett időszakban az ügyvezetőt és így maradhat a főállású kisadózói jogviszony, illetve a járulékot valamint a szociális hozzájárulási adót csak a minimálbér 30 százalékának az alapul vételével kell megfizetni.

Mielőtt a konkrét kérdésre térnénk, szenteljünk néhány sort a jogkövetési vizsgálatnak.

Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. (Air) törvény 91. §-a értelmében az adóhatóság jogkövetési vizsgálat keretében (a bevallási időszak lezárását megelőzően is)

ellenőrizheti, hogy az adózó eleget tett-e a törvényekben előírt egyes adókötelezettségeinek, azokat határidőben, illetve az adó megállapítására, bevallására és megfizetésére alkalmas módon teljesíti-e;
adatokat gyűjthet a nyilvántartásában és az adózó nyilvántartásában, bevallásában szereplő adatok, tények, körülmények valóságtartalmának, illetve ezek hitelességének megállapítása érdekében;
vizsgálhatja a gazdasági események valódiságát;
adatokat gyűjthet az ellenőrzési tevékenysége támogatása érdekében, így különösen becslési adatbázis létrehozásához, karbantartásához.

Ám ez az eljárás nem minősül adóellenőrzésnek. Általában érdemi következmény, szankció nélkül zárul és ha „fordul át” adóvizsgálatba, akkor többnyire határozat sem születik az ügyben. Ugyanakkor a jegyzőkönyv tartalmazhat „ajánlást” vagy kötelezést, mint jelen estben az önellenőrzésre való felhívást.

Visszatérve a konkrét problémához, a javasolt megoldás – szakmai szempontból – optimális, és amennyiben nem került volna sor, a jogkövetési eljárásra csak ezt tudnánk ajánlani, hiszen így nem módosulna a kisadózói státusz, míg a munkaviszonyban fizetendő minimális járulék és szociális hozzájárulási adó összege harmadát sem teszi ki a társas vállalkozóként fizetendő minimum kötelezettségnek.

Csakhogy ehhez utólag számos dokumentumot (többek között munkaszerződést, társadalombiztosítási nyilvántartást, bérkartonokat) kell „kreálni”.

Ez alapesetben megoldható. Ugyanakkor jelen helyzetben az adóhatóság már rögzítette az ügyvezető jogállását, ami meglehetősen problematikussá (kockázatossá) teszi a munkaviszony utólagos „létrehozását”, hiszen egy esetleges adóellenőrzés a munkaszerződést színleltnek minősítheti. Így az önellenőrzést a legcélszerűbb az adóhatóság megállapításainak megfelelően elvégezni.

Széles Imre: Jogkövetési vizsgálat utáni önellenőrzés